Hölgyválasz

Alapvetően könnyebb dolgom van, ha volt hétközi bejegyzés, mert akkor kevesebb dologra kell egyszerre visszaemlékeznem. Nem hiába, öregszem...:)

Többen is írtatok, sőt volt aki személyesen mondta, hogy várja már ezt a posztot. Hát igen, volt egy kis bújtatott promó.:)

---

Szerda. Nem tudom, hogy a bejegyzés miatt, vagy attól függetlenül, de többen is jeleztétek, hogy jó lenne végre összefutni. Köszönet érte, a szervezés megkezdődött. Nem lesz egyszerű, elég eseménydús időszak következik. Mindenesetre köszönet mindenkinek!

Vacsorára pesztós melegszendvicset sütöttem, aztán tévé, pihi. 

---

Csütörtök. Ment a zrika, hogy "úgy beb@sztam, hogy nem bírtam felkelni", ezért nem voltam dolgozni szerdán. Ez ugye nem teljesen így történt. Szerencsére voltak, akiket érdekelt, hogy mi minden zajlik velem/körülöttem, ami miatt nem ártott rendezni a sorokat. De a beb@szós vonalat meghagytam hivatalos verziónak. Hivatalos verzió. Majdnem ez lett a poszt címe is, aztán máshogy alakultak a dolgok. 

Jó sokáig voltam melóban. A főnököm dobott haza. A szemközti háznál meg rendőrök voltak, meg mentősök is voltak. 

Lagzi Lajcsi a hírek szerint kissé újraértelmezte a rezsicsökkentés fogalmát. Most egy ideig nem kell a számlák befizetésével foglalkoznia. Egyébként amikor kicsi voltam, és Anyu és tesóm járt hozzám Pestre látogatni, Lajcsi a Sugárnál az Örs vezér téren utcazenélt, meg árulta a kazijait.

Mekkában egy zarándoklat során legalább 771-en meghaltak: agyontaposták egymást. Egy helyszínen tartózkodó orvos nyilatkozata szerint ez Isten akarata volt. Na, ezt a mentalitást kell most integrálni az európai többségi társadalomba. Mondanám, hogy sok sikert hozzá, csakhát ez nem vicces. Én meg minden bizonnyal rasszista vagyok.

---

Péntek. Sikerült kipihennem magam, meglepően friss voltam és üde.

Egy kolléganőmmel első közös sörözésünket szervezzük. Amikor felvetem neki, hogy csatlakozzon be egy meccs utáni sörözésünkhöz, de egyben megfogalmazom kételyemet, hogy barátaim puszta szeretetből szétzrikálnának minket, ő pedig azt válaszolja nekem, hogy nem kell őt félteni, az azért jól tud esni. Jaj, de hivatalos lett ez a mondat...XD Egyébként többé-kevésbé ismeretlenül is rengeteg önbizalmat, vagyis bátorítást ad nekem, amiért nagyon hálás vagyok.:)

Egy másik lány kapcsán meg mindig olyan érzésem van, mintha ezer éve ismernénk egymást. A fenekétől meg egyenesen kész vagyok.:) Van  egy kisebb átfedés, közös pont az életünkben, ami miatt ő az átlagnál jobban ért-érez engem. (megj.: Lord-koncertet hallgatok, épp most lett vége az Érezzél engem című számnak...:D)

Meló után kolllégámék elvittek egykori iskolámhoz, a Feketéhez. Ismét kiderült, hogy milyen kicsi a világ: egyik kolléganőmről megtudtam, hogy anno ő volt az öttel alattam járó két mozgássérült fiú segítője. Tudta, hogy én ki vagyok, de eddig nem talált alkalmat, hogy elmesélje ezt. Így viszont k.rva nagyot ütött a sztori.:) Az évszám egyébként 1993.:D

Fekete. A Kék Iskola. Rengeteget köszönhetek ennek az intézménynek, mindig is nagy örömmel és tisztelettel fogok rá visszagondolni. Döbbenetes, hogy ennyi idő után is mennyire otthon érzem ott magam. A különbség csak annyi, hogy régen hatalmasnak tűntek a távolságok, kb. elfáradtam, mire végigmentem az aulán. Ma már ez nincs így.:)

Na szóval... Egy projekt keretében középiskolás újságíró palánták fognak fogyatékos fiatalokat bemutatni. Olyan volt, mint egy Forma-1-es sajtótájékoztató: leültünk velük szemben, bemutatkoztunk mi is, ők is, és volt egy nagyon rövid kötetlen beszélgetés is.

Ezután egy zárt facebook-csoportban fog folytatódni a történet, ott beszélgetünk-ismerkedünk. A diákok pedig kiválaszthatják, hogy melyik sérült fiatalt szeretnék bemutatni. Engem viszont már kiválasztott egy leányzó. Odajött hozzám, hogy ő mindenképpen engem szeretne bemutatni. Most biztos rohadt nagyképű leszek, de szerintem jól választott. Újságírás, egy mozgássérült fiatalt kell bemutatni, ő pedig kiválasztott engem, aki mozgássérült is vagyok, blogot is írok, kommunikáció szakot is végeztem, stb. Mókás volt, megkérdeztem, hogy ő is győri-e. Azt válaszolta, hogy "aha majdnem, rétalapi vagyok." Szóval mert "odabökni", poénkodni, nem volt meg az sajnálatból eredő felesleges tisztelet. Egyébként szimpi a lány, ezt talán akkor sem szentségtörés leírni, ha kb. feleannyi idős, mint én.  

A programot egyébként egykori igazgatónőm "moderálta", aki elmondta, sajnálja, hogy nem maradtam a pedagógus-pályán. Ez egyébként egy hihetetlen apró, amolyan "goszis" félreértésen múlott. De semmi nem történik véletlenül: Ha akkor a Feketében elkezdek tanítani, nem kötök ki a teleshopnál. És akkor nem tanulom meg, hogy az emberi hülyeség határtalan, nem teszek szert olyan vagány "telefon-hangra", amit már többen szóvá tettek, nem ismerek meg a baráti köröm nagy részét kitevő jófej emberkéket, és végül de nem utolsó sorban nem mutathatom be bátyámnak későbbi feleségét.

Utána bementünk picit egykori konduktoromhoz, Gabi nénihez, váltottunk pár szót. Aztán pár fotót is lőttem. A dobókocka, és a sok nagy derbit megélt pálya nem maradhatott ki. 

Aztán Ati barátommal elballagtunk a Hollóba. Istenem, amikor Anyám kishíján rosszul lett, amikor meglepetés gyanánt először elsétáltam hozzá a Feketéből a munkahelyére- a kórházba. Voltam vagy 13 éves, és rohadt nagynak tűnt a távolság... Kávéztunk-üccsiztünk, beszélgettünk, hazamentünk. Jó kis délután volt. 

Itthon ciccentek a levezető sörök. Zenehallgatás, messenger, jókedv. 

Régen azt mondtam, hogy az egyik legjobb dolog, ha mosolyt csalhatok egy nő arcára. Egy ideje azt is tudom, az is igen jó tud lenni, ha egy nő poénjaitól visítasz a röhögéstől. Szeretem, ha egy nőnek van humora, na..:D

Nem volt itthon péksütim -nemrég szóba került, hogy a zsemlét/kenyeret csak kevesen hívjuk péksüinek, oda a kalács, a kakaós csiga, meg ilyesmik tartoznak. Nem tudom, én így szoktam meg. Szóval nem volt itthon zsemle, rendelni meg lusta voltam, így ismét pesztós melegszendvicset sütöttem. 

---

Szombat. Jól indult a hétvége. A Győrben Hallottam-csoportban az alábbi bejegyzésbe futottam bele: 

 "Ma délután épp hazafelé tartottam, vártam a busz előtt a többi emberrel együtt hogy kinyissa az ajtót a buszsofőr. Egy idős házaspár állt előttem. A néni olyan erősen karolt a bácsiba, mint ahogy a kisgyerek az anyukája kezét fogja, mikor járni tanul. Ránéztem az idős hölgyre, napszemüveg volt rajta, de a nap rég nem sütött. Beszélgettek, kihallottam pár szót, hamar leesett, a néni most vakult meg nemrég. Pár perc után a néni folyamatos kérdezgetésekbe kezdett. Milyen színű a busz, milyen fajta? Hányan vannak? Hány óra? Ezek mellett még vagy 7szer megkérdezte “Biztos ez a busz megy Debrecenre?”. Megdöbbentett hogy az idős bácsi mindegy egyes kérdésre ugyanolyan nyugodtan és kedvesen válaszolt mint a legelsőre. Végül egy mondat volt amit kristálytisztán kihallottam, de talán ez is volt a legszebb: “Megígértem neked 60 évvel ezelőtt hogy mindig itt leszek, és mindegy mennyi van még hátra, ez sosem fog megváltozni.”

Rengetegen lájkoltátok ezt a bejegyzést. Okkal, mert gyönyörű írás. És végignéztem a névsort. Van, aki évtizedek óta együtt él diákkori szerelmével, és immáron több gyermeket nevelnek együtt; van aki még keresi a boldogságot, és van, aki -hozzám hasonlóan- talán még önmagát is. Sok-sok sors, életút, de a cél ugyanaz. Megélni a csodát. 

Délelőtt bementem a városba. Hát persze, hogy azzal az egykori kolléganőmmel futottam össze, akinek a búcsúbulijára elkísért tesóm, és így megismerhette későbbi feleségét.:) 

És elkészült a bőrkabátom, immáron a negyedik cipzár van benne, hamarosan jubilálunk.:) Aztán elmentem a Sparba bevásárolni. 

Na, hát azt azért nem egy segédeszköz nélkül közlekedő mozgássérültnek találták ki, hogy két nagy szatyorral sétáljon, buszozzon. De borulás nélkül megoldottam, szóval fasza vagyok.:D

Gulyásleves-konzerv volt az ebéd sajtospogival, nem volt olyan rossz.:)

Aztán 3-kor ETO-meccs. 6-0-ra nyertünk a Sárvár ellen. A különbség a duplája is lehetett volna, de kicsit gáláztak a srácok, mentek a sarokpasszok, a kapura gurítások. Nem baj, jó volt ez, de egy erősebb ellenfél ellen azért nem szabad lazázni. András barátom párja pedig hivatalosan is ápolónő lett. Erre az alkalomra is fogyasztottunk.:)

Hazatérve egy-két levezető sör következett, aztán vacsi, tévé. 

Tegnap ünnepelte születésnapját egy számomra nagyon fontos leányzó. Mostanában kissé "megbicsaklott" a kapcsolatunk, de hiányozna az életemből, viszont teher sem lehetnék lenni a számára. Tegnap váltottunk pár üzenetet, aminek nagyon örültem. 

---

Vasárnap. Anno rejtélyes okokból bejelölt facén egy mulatós zenész. Már élek a gyanúperrel, hogy ez annak köszönhető, hogy a blogon emlegettem a Muzsika TV-t.::) Na, és a ma reggel megosztott buliképeken ismerőst láttam viszont. Ez is ritka.:D

Forma-1 Japán Nagydíj: semmi. Nulla. Háttértévézés zajlott. Hamilton nyert. Alonso meg GP2-es szintűnek nevezte a Honda-motort. 

Nagyon sajnálom szegényt. 

Megpakoltam a mosógépet, lassan lejár a program. Teregetés, pihi, ebéd, tévé, net. Nemzeti Sport nélkül megvagyok, a vasárnapiban nincs NB3. 

A jövő hét? Meló, németórák, apuműtét, pénteken meg ETO-Móvár megyei rangadó. 

---

Lehet, hogy rosszul látom, de mostanában mintha kezdenének megtelni az írásaim "tartalommal". Olyan emberek vesznek körül, akikkel építjük-motiváljuk-megnevettetjük-elgondolkodtatjuk egymást. Köszönet érte. Ha rosszul látom, akkor meg sorry vagyok.:)

---

Mára pedig ennyi.

Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!

Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)